Reggeli ébredés

Angyalok táncát látja szemem,
hajnali nesz ringatja lelkem.
Nyári nap hevíti a földet,
karom kinyújtom az égre.
E fénylő új napot megértem,
s az ablakom még kitárom.
Langyos szellő fut át a falon,
a bőrömön érzem bársonyát.
Természetnek lágy ölelését,
az idő apró rezdülését.

Felettem kéklő ég és felhők,
lent a háborgó nincstelen föld.

Gyermekek hangja szól a csendben,
mert ők is valamit keresnek.
Tán jövőbe veszett álmokat,
a semmibe miért kutatnak?
Hideg kérdés feszül a széllel,
a borzongás fedi be testem.
Fázok, az égő nyári fényben,
tehetetlenül hunyom le szemem.
A semmit hagyom, e jövőnek,
hol gyermekeim tovább élnek!

Megtiport szegény magyar nemzet,
ki örökül hagy szegénységet.
És, ez vagyok én minden reggel,
ébredek, oly keserű szívvel.
Nevetek, ezt várja az élet,
elégedettség hamis tükrét.
könnyben is mosolygó hű népét.

Meddig tarthat ez az állapot,
kérdés gyakran veri fel a port.
Lassan becsukom az ablakot,
fa hintázó ágát bámulom.

Nagy Erzsébet
Szarvas
/lizbet01/