Tavasz

 

 

Tavasz édes illatod érzem,
lombok helyén üde rügy ébred.
Ibolya Kékjében a határ,
fürdik a felkelő napsugár.

Tavasz, mely Isteni sugallat,
az élet szüntelen felvirrad.
Légy zümmög a csend lágy moraja,
körülölel szél fuvallata.

Szeretem a szélnek dallamát,
kitárt karom úgy öleli át.
Mint gyermek a szerető anyját,
kinek lelke már a széllel jár.

Suhan repül, s vágyom szavát,
hallani, látni drága arcát.
Az esthajnal csillag sugarán,
szeme ragyog sötét éjszakán.

Felnézek rá, s áldom napját,
a születésem pillanatát.
Lelke itt maradt viszem tovább,
s érte mormol ajkam imát.

Nagy Erzsébet
Szarvas
/lizbet01/